Csimota gyerekruhaüzlet

csimota-uzletCSIMOTA GYEREKRUHA

A Csimota Gyermekruhaüzletet 2015. szeptemberében nyitottuk meg a Böszin, a Böszörményi út 5/A szám alatt.
A kerületben élő kisgyermekes anyukák vagyunk, két régi barátnő, akik a környéken megtett séták és kalandozások közepette egyre többször gondoltunk arra, hogy hiányzik errefelé egy minőségi, de pénztárca barát használtruha üzlet a gyerekeknek. Ahova bármelyik nap, akár a héten többször is bekukkanthatnánk, hazafelé a babakocsis sétákról és a játszótéri programokról, vagy éppen az óvodából / iskolából. Sok tervezgetés után, három különböző korú csemeténkhez kapcsolódó tapasztalatainkat és igényeinket összegezve indítottuk el a vállalkozásunkat itt a Hegyvidéken, egy könnyen megközelíthető helyen.

csimota-ruhakMi jellemzi a választékunkat?
Mivel szeretünk együtt kincsek után kutatni és egyedi, szép, vagy épp vicces ruhákat, kiegészítőket, játékokat vásárolni, ezeket most megosztjuk vásárlóinkkal.
Válogatott, minőségi ruhákat értékesítünk másodkézből, 0–10 éves korig.
A kedvező árú, márkás öltözékek és kiegészítők fertőtlenítő nyilatkozattal ellátott beszerzési helyekről, általunk egyenként válogatva kerülnek a fogasokra. Egyedi darabjaink vannak, így a kincsvadászat élményét vásárlóink is átélhetik. A csinos, divatos és kényelmes ruhák mellett pl. kis takarók, játékok, és apróbb kiegészítők is kaphatóak, ezekből sokan vásárolnak ajándékként is unokáknak vagy rokon gyerekeknek. Egyik kedves törzsvásárlónk a dédunokájának vesz rendszeresen kis meglepetéseket.

csimota-gyereksarok2Milyen gyerekbarát megoldásokkal várjuk?
A Csimotába 2 bejárat is vezet, a babakocsi rámpán lejuthat pici gyerekkel is, fel sem ébred közben a szuszogó csöppség. A nagyobbacskákat játszósarok várja színezőkkel, könyvekkel, építőkockákkal és apró kütyükkel, ahol az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jól érzik magukat a csemeték. Miközben a gyerekek érdeklődését lekötik a játékok, a jól áttekinthető, vállfás elrendezésben méret szerint haladva könnyű válogatni a ruhák között.

csimota-babaHogyan figyelünk az egyéni igényekre?
Tulajdonosként és egyben eladóként, árubeszerzőként és online kapcsolattartóként is, szívünket – lelkünket beleadjuk mindketten a barátságos környezet és a széles áruválaszték biztosításába. Vásárlóink visszajelzései fontosak számunkra, ezért nem csak az üzletben hallgatjuk meg szívesen a kéréseket és igényeket, hanem több elérhetőségen is rendelkezésre állunk. Keressenek bennünket bizalommal!
Folyamatosan töltjük fel és frissítjük az árukészletet, és igyekszünk az egyéni igényeket kielégíteni, azaz célirányosan beszerezni bizonyos darabokat. Ha pl. bármelyik anyuka jelzi, mire lenne éppen nagy szüksége, az igényelt darabok beszerzéséről tájékoztatást küldünk a kért formában, akár fotóval együtt, de mindez persze nem jelent kötelezettségvállalást a vásárlásra.
Kövesse figyelemmel aktuális kínálatunkat a Facebookon is!

csimota-ruhak4Mit érdemes tudni a vásárlás kedvezményeiről?
Ha nem megfelelő a vásárolt ruha mérete, a cserére természetesen lehetőség van, és levásárolható az összeg.
Jelenleg készpénzfizetést tudunk elfogadni.
A Hegyvidék kártya tulajdonosai és a Babamamainfo klubkártya tulajdonosai is 5% kedvezményt vehetnek igénybe. (A bolt egyben Babamama.info Klubkártya átvevőhely!)
Szezonálisan és időközben is hirdetünk akciókat, érdemes figyelni a Facebook oldalunkat!
Nyitva tartásunk: hétfőtől – péntekig 10:00-18:00 óráig.

Egy gyermekbarát, emberközeli kis üzletet szerettünk volna létrehozni, és bízunk benne, hogy eddig jó úton járunk. Térjenek be hozzánk személyesen, nézzenek körül és mondják el véleményüket bátran, hogy minél jobbak lehessünk.
A folyamatosan frissülő árukészlet miatt érdemes sűrűn lenézni az üzletbe, hiszen itt vagyunk a közelben.

Sok szeretettel várunk mindenkit, Szívvel – lélekkel
A Csimota csapata

Elérhetőségeink
Hívjon minket: +36-20-809-1344,
Írjon nekünk emailt: csimotaruha@gmail.com,
Csatlakozzon a Facebook oldalunkon: facebook.com/csimotaruha
Látogasson el hozzánk: 1125 Budapest, Böszörményi út 5/A

Tulajdonos üzletvezetők:

csimota-KatiSeregi Katalin – Két gyönyörű kislányom született, Leila már 5,5 és Dorka pedig 3 éves. Büszke anyukájukként elmondhatom, hogy a gyerkőcöket legalább olyan élmény szépen és jó áron felöltöztetni, mintha magunknak találnánk valami egyedi és különleges dolgot. Ezzel a kis szívvel-lélekkel üzlettel az a célunk, hogy mindenki elégedetten távozzon.

csimota-AnikoFarkas Anikó – Születésem óta a Hegyvidéken lakom, 2 éves kislányommal és szintén itt felnőtt férjemmel együtt nagyon szeretjük a környéket. Nagy izgalommal nyitottuk meg az üzletünket, ahol Zelma lányom is sokszor segít jó hangulatot teremteni. Igényes és pénztárca kímélő választékot kínálunk, szinte minden darab személyes kedvencünk

Kisegítő családtag:
csimota-JozsibacsiJózsi bácsi – Anikó apósaként szívesen besegítek, amikor a lányok saját családjukkal vannak elfoglalva, ezért hétfőn és kedden 15:00-18:00 óra között általában engem találnak az üzletben. Négy gyermekem és öt unokám született, így cinkosa tudok lenni minden gyereknek, anyukának és nagymamának, akár papának és nagypapának is.

csimota-gyereksarok csimota-lanyok csimota-ruhak3